Stúdiónkban készült munkák közül néhány

Kovács Kristóf — LEGENDA („pogány metal”)

A „Legenda” pagan és doom metal (saját megfogalmazása szerint). Hogy mit üzen a Legenda című album, és mit üzennek a dalok, azt maga Kovács Kristóf fogalmazta meg a legcsodálatosabban: „A Legenda őseink üzenete a zivataros századokból. Csatakiáltás, mit az ellenséget megrohanó nomád harcos hallat. Eskü, mit a népünk egységét vérével megpecsételő vezér hagyott ránk. Fáradt lovas sóhaja, amint lenézve Verecke hágójáról megpillantja új hazáját. És annak moraja, mi mindünk felett áll, a természet halk intelme. Hallgasd őket, s érteni fogod, mit üzennek. A Legenda, tisztelgés a régiek előtt, gyászdal a feledésbe merültért. Emlékezzünk rájuk, kik vérüket ontották hazájukért, családjukért, hitükért, mert ők a valódi hősök, nem pedig szennyes korunk erkölcstelen bálványai. Emlékezzünk rájuk, és kövessük példájukat, hogy mi, a gyermekeik, egy nap örökségük méltó hordozóivá válhassunk.” (2010) Eastside Records



LG. — CALL ME (válogatás)

A válogatás lemez az elmúlt évtizedek zenei terméséből készült, műfaji korlátok nélkül. Jól megfér egymás mellett a jazzrock, a blues a funky a rock, vagy a lírai muzsika is.






Precious Jam — The Acoustic Duo (akusztikus blues)

Berényi Balázs (szájharmónika) és Havasdi József (akusztikus gitár, ének) duó rendhagyó módon dolgozta fel a sokak számára ismerős, egykori világsiker számokat. Az egy gitár ének és a díszítő szájharmónika kevésnek tűnhet a Sweet Home Alabama, vagy a Long Train Running hangzásvilágához, de a két zenész a felvételeken a szerzemények eszenciájával ajándékozza meg a hallgatót a zenei hiányérzet legkisebb jele nélkül. A lemezen LG közreműködésével szólal meg a ritmus szekció.



Tarnai Acoustic Project — Blues (akusztikus blues)

A zenekar 2010-ben Pécsett alakult. A közönség több televíziós adásban láthatta és hallhatta a blues feldolgozásokat játszó zenekart. A kizárólag akusztikus hangszert használó együttes üde színfoltja a hazai zenei világnak. Tagok: Berényi Balázs szájharmónika, Bodor Gábor akusztikus basszusgitár, Németh Zsolt akusztikus gitár, Somlai Gábor dob, ütős, Tarnai Balázs ének, rezonátor gitár. A Tarnai Acoustic Project című lemezt 2011-ben rögzítették a Pig Stúdióban.



"PunkTum Annó" — 30 évvel ezelőtt (remake)

Az 1977-ben alakult pécsi zenekarban tucatnyi zenész megfordult. 1981-re alakult ki az a formáció, mely a kezdeti sláger zenekarból a „Rock banda” titulust kapta. Az 1970-es évek végén, az akkori Magyarországon nem volt lehetőség a zenekarok számára a lemezkészítésre, ezért ki-ki a saját lehetősége szerint készítette el a felvételeket. Ezeknek az 1983-ban rögzített nótáknak a 30 évvel későbbi „remake”-je hallható a lemezen.

A zenekar tagjai:
Gálos László — "Zsurek" — gitár, billentyűsök, ének
Pfeil Ferenc — "Frici" — gitár (1983-tól bassgitár)
Traján Gyula — "Gyulus" — bassgitár, ének (1983-ig)
Gelencsér Imre — "Indián" — dob, ének
További információk a zenekarról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Punk-tum_együttes


Gutási Éva — TÉPETT ANGYAL (verseskötet)
TÁNCIDÉZETEK (balettfilm zene)

A tehetséges fiatal költőnő Tépett Angyal című verses kötete alapján készült balettfilm zenei aláfestése ifj. Gálos László közreműködésével készült.





SÜKET SZOBA (filmsorozat főcímdal)

A websorozathoz készült főcímzene újrakevert változata.





Porrogi Judit — Spring of my life

A tehetséges pécsi énekesnő 2014-es Dániában rendezendő Euróviziós Dalfesztiválra nevezett versenydala.






Daniel Speer Brass — SlágerMix fúvósokra

A lemezen remekül megfér egymás mellett Hacsaturján Kartánca, a többi klasszikus és az Elvis Presley egyveleg.






The Leslies — Roots (maxi CD)

Az alkalmi formáció a rock klasszikusok emblematikus számait dolgozta fel nem fukarkodva a gitárszólókkal.






Alexi — Boldog Karácsonyt

Alexandra még csak hat éves, de az általa előadott mesék és dalok nagy élményt nyújtanak a hallgatóknak.






Leslie G. — Baby (maxi CD)

A francia nyelvű maxi CD a szerelmes dalok kedvelőit biztosan lázba hozza.